Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép?

AMIT A SZÉL FELKAP S TOVA REPÍT A NAPNAK.

NEKÜNK ILLATOZNAK ŐK: SZERETTEIKNEK,

TÜNDÖKLŐ RÓZSAKÉNT ISTENNEL BESZÉLGETNEK !

SZEMIKBEN SOK KEDVES KÖNNYCSEPP CSILLAGA,

SZÍVÜKBEN ANGYALI KEDVESSÉG SZERETET SZAVA.

 Ha nincs pénzed drága tintapatronra, KATT ide és íratkozz fel az ingyenes hírlevélre a kedvezményt adó kuponért!

http://refillparadise.euceg.hu/?saref=5sa440

Ezeréves létünk ünnepélyén,
Az örömnek víg zaja között
Ismét eljött a gyásznap, amelyen
Kossuth apánk sírba költözött.
Akkor egy bús nemzet zokogása
Kísérte a legnagyobb magyart,
Ki nem halt meg, örökre fog élni,
Míg magyar szív dobogása tart.

Most örömzajt fojt el a gyász napja;
Nem zavarja azért ünnepünk.
Egy ezredév dicső ünnepélyét
Nem zavarja, ha mi könnyezünk.

Szám marta
csók-éhes ajkad,
bőrömet
lázzal szántotta ujjad,
körmöd vájt bele
véres barázdát,
lángra gyújtottuk
a csendes éjszakát,
egyetlen izzó testben
éltünk,
megsemmisültünk,
az idő megállt,
a pillanat örök,
maradj így Kedvesem,
könyörgök,
forró tested
szorítsam,
míg van erő
a karomban,
sikolyod halljam,
míg létezik hang
a világban.

Lennék Prometheus ki a rögökből
éledő meztelen embert megsajnálva
skarlátvörös lángokat lop a tűzből,
s az Olimpos isteneit kijátszva
a meleget s fényt hozza a földnek,
vállalva, hogy az éj sikoltson fájdalmában
mikor testembe mar körme keselyűnek.

Istenek kegyéből a hasadó hajnalban
újjászületek s veletek adok hálát a fénynek,
a szivárvány színeinek, a melegnek,

ám napjaim rövidülnek,
fáradok.

Ezredévek örökségét cipelem,
bűnét mindenkinek,
már nem örülök
az ébredő hajnaloknak, ha tehetném
Kharon mellé ülnék s eleveznék
a Sztüx labirintus alagútjain,
vetve egy obolost a révésznek,
hogy száz éves bolyongásra ne ítéljen.

Elég volt magyar hazánk:

Bántásából! - elvtársak - kurafiak -

Fosztogatásotok, árulásoitok,

Nem őszinte magyarra vall !

Mintha nem ettől a szentföldtől -

Kaptátok volna az életet,

Virágzó, árva Magyarország...

Érted imádkozom, érted vezekelek !

Én már születésemkor Istenünk:

Kezébe adtam életem s hazám !

URAM

Teremts fényt, hogy őt láthassam,

teremts hangot, hogy szavát hallhassam,

adj testet, hogy ölelését érezzem,

adj szívet, hogy őt szerethessem.

Adj időt, hogy vele létezzem,

adj éjszakát, hogy vele vétkezzem,

adj megbocsájtó mosolyt arcára,

adj esélyt, reményt a holnapra.

Add vissza hitem a szépben, a jóban,

adj erőt, hogy higgyek a csodában,

adj nyugalmat zaklatott lelkemnek,

adj esélyt egy eldobott életnek !